özv. Sántha Mihályné (72 év) Budapest Tel.: 1/ 290-4713
Kb. 3 éve elkezdte húzni a görcs a lábam. Elmentem az orvoshoz, ahol meglepetésemre kiderült, hogy magas a vérnyomásom is. Vérnyomáscsökkentőt kaptam, de a javulás nem volt teljes, időnként görcsölt a szívem, a mellkasomban szúrást észleltem.
Kb. 5 hete szedem a FlavoStar és a CardioStar kapszulákat, melynek eredményeképpen lényegesen csökkentek a görcsök, lejjebb ment a vérnyomásom, jobb lett a közérzetem és elmúlt a belső remegésem is. Hála Istennek, hogy megismertem ezeket a termékeket, lényegesen több kedvem és erőm van már tenni-venni a lakásban és a ház körül!
Áfra Lajosné (57 év) Hajdúnánás Tel.: 70/ 779-4924
Kb. 5 éve komolyabb problémáim voltak a vérképemmel (koleszterin szint: 8, időközönként több volt a fehér vérsejtem, mint a vörös), vérnyomásom ingadozott, többnyire magas volt. Ébredéskor szédültem, gyengének éreztem magam, nagyon rossz volt a közérzetem. Kb. fél évvel ezelőtt ajánlották részemre a FlavoStar és a VitaStar étrend-kiegészítőket. Egy havi szedés után enyhe javulást éreztem, de 3 hónapi szedést követően meglepetésemre rendeződött a vérképem, a koleszterin szint 5,1-5,2 lett. Most már csak fél adag vérnyomáscsökkentőt szedek, nem ingadozik a vérnyomásom. A VitaStar hatására, úgy érzem, erősödött az immunrendszerem, nyugodtabb vagyok, könnyebben oldom meg a munkahelyemen gyakran előforduló problémákat. Kevésbé vagyok kimerült, az alvásom sokkal nyugodtabb és jobb lett. Közérzetem kiváló, visszajött az életkedvem.
Gubik Jánosné (54 év) Tatabánya Tel.: 70/ 770-4149
1992-ben volt egy mélyvénás trombózisom, azóta nagyon csúnya viszeres a lábam és gyakran fáj. Testsúlyom 92 kg volt. Gyógyszert szedtem a problémáimra.
Kb. fél éve kezdtem el szedni a FlavoStar étrend-kiegészítőt, kiegészítve a VenoStar visszérkrém használatával. A panaszok nagyon rövid idő alatt megszűntek, elmúlt a lábfájásom. Elmúlt az ödémásodás is a lábamon, sokkal jobban érzem magam, könnyebben járok.
Csecsődiné Bagdi Katalin ( 57 év ) Debrecen Tel.: 20/ 217-1538
Kb. 3 éve megemelkedett a koleszterin szintem 6,5-re, magas lett a vérnyomásom, zsibbadt a kezem és romlott a látásom. Estére általában nagyon elfáradtam, fájt a hátam.
Kb. 4 hónapja kezdtem el szedni a FlavoStar kapszulát, két hónap szedés után éreztem a változást: nem zsibbadt a kezem, javult a látásom és nem fáradtam el estére. Vérnyomásom csökkent és stabil lett, így a 20 mg-os vérnyomáscsökkentőt 10 mg-osra cseréltem. A koleszterin szintem teljesen helyreállt. Most már sokkal jobban érzem magam és közérzetem is lényegesen javult.
Kezelőorvosom nagyon meglepődött az eredményeken, s mivel ő is hasonló problémákkal küzd, szintén el kezdte szedni a FlavoStar kapszulát.
Török János ( szül. év: 1955 ) Budapest Tel.: 30/ 258-7322
2000-ben hirtelen elzáródott a hasi aortám, ezért műtve lettem, s műér került beépítésre. Ezt követően kiderült, hogy mindkét oldali artéria karotisz majdnem elzáródott állapotban van, így ezt is megműtötték. 2003-ban a baloldali arteria subclaviába stent ültettek be, mert zsibbadt a kezem az elzáródás miatt. A beavatkozás után elzáródott egy artéria, ami befolyásolta az agyi vérkeringést, s emiatt egy agyi infarktust (stroke) kaptam. Bal oldalam lebénult, s csak a megfelelő rehabilitációnak köszönhetően tanultam meg újra járni és ellátni magam. Ennek ellenére mindig úgy éreztem, mintha huzat lenne a lakásban, kezem-lábam állandóan fázott. A lakásból egyedül kimenni nem tudtam, szükség esetén feleségemmel közlekedtem, de így is csak nagyon nehezen.
2006. őszén olvastam a Patika Magazinban a Starline étrend-kiegészítők hatóanyagairól az orvosi cikkeket, melyek hatására döntöttünk a hirdetésekben szereplő termékek kipróbálásáról. A fent leírt problémák miatt napi 3x1 kapszula FlavoStar-t szedek, azóta sokkal jobb a közérzetem, a fázás helyett kimondottan melegem van, fizikailag erősebb vagyok, a vérkeringésem helyreállt, a bal kezem azonban továbbra is bénult. Mindemellett a hangulatom rendbe jött, elmúlt a depresszióm – jókedvű és érdeklődő lettem, intézkedem, telefonálok, s nem mellékesen újból férfinak érzem magam – összegezve: ismét van kedvem élni.
Felesége (Erika) az alábbiak szerint foglalta össze, ő hogyan látta férjét:
A FlavoStar szedése előtt:
Ø Nagyon fáradékony volt.
Ø A járás nehezére esett, hamar elfáradt.
Ø Mindig átaludta a délelőttöt.
Ø Befelé fordult, depressziós lett.
A FlavoStar szedését követően kb. fél évvel:
Ø Egyre aktívabb lett, kialakította a napi programját (reggeli gyógytorna, reggeli, délelőtti rádiózás, TV-nézés).
Ø Már nem alszik délelőtt, talál magának elfoglaltságot (locsolja a virágokat, keresztrejtvényt fejt).
Ø Szívesen olvas, amit azelőtt nem tett.
Ø Ha itthon vagyok, besegít a főzésbe.
Ø Minden érdekli, a politika, a család ügyei, szeret intézkedni, telefonálni.
Ø Ismét szeret sétálni, utazgatni.
Ø Kíváncsi, ami eddig nem volt.
Ø S nem utolsósorban a férfiasságára sem lehet panaszom.
|